A SZAKÁCS ÉS A KIRÁLY

(moldován népmese)

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy király. Gondolt egyet, és meghívta más országok királyait, uralkodóit és udvari tanácsosait zenés lakomára.

Három nappal a lakoma előtt a király magához hívatta a szakácsot, pénzt adott neki, és megparancsolta, hogy menjen a piacra, és ott vásároljon fel mindent, ami a legjobb és a legdrágább ezen a világon, hogy csak a legválogatottabb ételek kerüljenek az asztalra.

El is ment a szakács, az összes pénzen nyelvet vásárolt, hazavitte a konyhára, és elkészítette a különböző fűszerekkel ízesített ételeket.

Közben megérkeztek a vendégek is. Asztalhoz ültette őket a király, és megparancsolta, hogy hordják fel az ételeket.

A szakács mindenki tányérjára tett egy darab nyelvet. Megették a nyelvet a vendégek, és a király intett, hogy hozhatják a következő fogást.

A szakács pedig ismét egy-egy darab nyelvet osztott szét közöttük. A vendégek nem tudták mire vélni a dolgot. Csodálkozva néztek egymásra, hogy vajon miért csak nyelvből készült ételt szolgálnak fel? Lehet, hogy itt ez a szokás?

Megették a vendégek az eléjük tett ételt, és várták, mit kapnak még.

Parancsolja a király, hogy hozzák a következő fogást. Hát a szakács ismét nyelvet hozott!

– Miért van az, hogy csak nyelvvel kínálnak bennünket? – kérdezik a vendégek.

Odarendelte a király a szakácsot:

– Hát nem megparancsoltam neked, hogy a legjobbat és a legdrágábbat vásárold meg a piacon, ami csak létezik a világon?!

A szakács így válaszolt:

– Felséges királyom! Hát van-e jobb és drágább a nyelvnél? A nyelv mindenre képes – királyokat trónra emelni, háborúkat megállítani és békét kötni!

Elcsodálkoztak a vendégek a szakács válaszán, és megdicsérték leleményességéért. Majd összedugták a fejüket, és így határoztak: menjen el a szakács ismét a piacra, és vegye meg ott azt, ami a legrosszabb a világon.

El is ment a szakács, és mit hozott a piacról? Nyelvet!

Mondja neki a király:

– Hát nem megparancsoltam neked, hogy azt vedd meg, ami legrosszabb a világon?!

A szakács pedig így válaszolt:

– Felséges királyom! Hát lehet-e valami rosszabb a nyelvnél? Hiszen a nyelv mindent elronthat és lerombolhat – a barátságot, az egyetértést és a békét is.

 

*******************************

 

Néhány nap múlva egy román településen találtam magamat.

– Hé, te fiú! – hallottam egy hangot. – Nem te vagy Guruljborsócska?

Megfordultam, hát egy fekete hajú, mosolygós fiú állt mellettem kismacskával a kezében.

– De igen, Guruljborsócska vagyok. Hát te ki vagy, és honnan ismersz engem?

– Én meg Ionel vagyok. Hallottam már felőled a barátaimtól. Gyere, megmutatom neked, hol keresheted a páfrányt, és hogyan igazodhatsz el erdeinkben.

Észrevettem, hogy Ionel öve mögül valami furcsa furulyaféle kandikál ki.

– Milyen furulyád van neked? Mintha furulya lenne, de formájára nézve mégsem egészen olyan.

– Igen, a formája is más, meg a neve is. – Ionel odanyújtotta nekem a hangszert. – Ez egy pásztorsíp. Őseink használták valamikor régen a legelőkön.

Jól megnéztem a furulyácskát, majd megkérdeztem Ionelt:

– Megfújhatom?

– Természetesen!

Annak ellenére, hogy rég nem tartottam furulyát a kezemben, a pásztorsípon könnyedén tudtam játszani.

Hirtelen valami furcsa hang hallatszott, olyan, mint amikor a tűzhely átforrósodott tetejére vizet loccsantanak. Nem fogtam fel azonnal, hogy a hang Ionel kismacskájától származik, amelyik valami miatt felgörbítette a hátát, hegyezte a fülét, kitátotta szájacskáját, és fújni kezdett. Hát egy nagy lompos kutya rohant el mellettünk. A fiú óvatosan megsimogatta a kismacskát.

– Sehogy sem tudjátok a közös nyelvet megtalálni...

– Milyen közös nyelvet? – értetlenkedtem én.

– Van nekünk egy ilyen mesénk. Hallgasd csak meg.

 

*********************************