Neveld a gyereket a neki meegfelel módon, még ha megörekszik, akkor sem tér el attól” (Péld. 22: 6).

A szülk kötelességei

Amit minden szülnek tudnia és gyakorolnia kellene

J. C. Ryle

The Upper Room. Being a few truths for the times

The Banner of Truth Trust

© Hungarian translation, Pápai Ern

Neveld a gyereket a neki meegfelel módon, még ha megörekszik, akkor sem tér el attól” (Péld. 22: 6).

 

Azt gondolom, hogy a magukat keresztyéneknek vallók többsége mottóként ismerik a Szentírás könyveit, és a mottóként felhozott eme verset. Lehetséges, hogy a csengése éppúgy ismersen hangzik számotokra, mint egy jól ismert dallam. Valószínleg, már hallottátok, olvastátok, és elmélkedtetek felette, vagy sokszor idéztétek is azt. Nemde?

De mindezek mellett is nagyon kevés figyelmet kapott az Írásnak ez a szakasza! A benne foglalt tanítás kevesek eltt ismers, és a vele járó kötelezettségek, amelyek ez a vers helyez a vállainkra, ritkán vannak teljesítve. Kedves Olvasóm, nincs-e igazam?

Nem mondhatjuk, hogy a téma új lenne. A szó si, hatezer év tapasztalata van benne. Olyan idkben élünk, mikor mindenki vágyik a tanulásra. Folyamatosan azt halljuk, hogy egyre újabb iskolákat alapítanak. Állandóan új oktatási rendszerekrl, módszerekrl, és a fiataloknak írt könyvekrl beszélnek nekünk. De mindemellett a gyermekek nagy része nem megfelel irányultságú nevelést kapnak, mivel, felnve, nem Istennel járnak.

Hogyan tudunk minderre magyarázatot adni? Az a helyzet, hogy az Úr parancsolataira, amit az idézett versünk is tartalmaz, nincs megfelel figyelem fordítva. Ezért Isten ígéretei, ami benne vannak foglalva, az életben nem teljesednek ki.

Kedves Olvasóm, ez arra indít, hogy szívedett annak mélységében vizsgáld meg. Emellett fogadd el a tanítás szavait egy igehirdettl, a gyerekek nevelését illeten. Hidd el, ez a téma minden ember lelkiismeretéhez tartozik, mindenkit arra kényszerít, hogy feltegye magában a következ kérdést: „Megteszek-e mindent, ami csak lehetséges, ebben a kérdésben”?

Ez a téma többségünket érinti. Nehéz olyan házat találni, amelyben ez a kérdés ne lenne aktuális. Szülk, nvérek, tanítók, nevelk, nagybácsik, nagynénik, testvérek – mindenkit érint a kérdés. Sok olyan ember akad, gondolom, aki nem tud tanácsokat kérni a család vezetését, vagy a gyerekek nevelését illeten. Gondolom, hogy mindnyájan képesek vagyunk ebben a kérdésben valamit tenni, közvetve vagy közvetlenül, és mindenkit arra szeretnék hívni, hogy erre emlékezzen.

Ebben a kérdésben minden, amit érint, nagy veszélynek van kitérve, hogy kötelességeinket háttérbe szorítsuk. Ez az a kérdés, amelyben a szomszédaid hibái könnyebben észre vehetk, mint sajátunk. Gyakran az emberek olyan módon nevelik gyermekeiket, amiért másokat elítélnének. Látják mások szemében a szálkát, de emellett nem látják a gerendát saját családjuk életében. Mások hibáit keresve olyan élesszemek, mint a sasok, de vakok, mint a denevérek, azon megbocsáthatatlan hibák esetében, amit naponként családjuk körében követnek el. Bölcsek testvérük házát illeten, de balgatagok saját testük és vérük megítélésében. Ebben, sokkal inkább, mint bármi másban, óvakodni kell az elhamarkodott ítélet mondástól. Jól teszitek, ha ezt jól megjegyzitek.[*]

Tehát, engedjétek meg nekem, hogy néhány tanácsot adjak nektek a helyes nevelést illeten. Az Atya Isten, a Fiú Isten, és a Szent Lélek Isten áldja meg ezeket és tegye mindezt idben számotokra. Ne vessétek el ezeket, mivel ezek egyenesek és egyszerek, ne vessétek meg, mert nincs bennük semmi új. Ne csüggedjetek el, ha úgy szeretnétek nevelni gyermekeiteket, hogy a mennybe jussanak, és ezekhez a tanácsokhoz nem szabad könnyelmen viszonyulni.

 

I. Mindenek eltt, ha helyesen szeretnétek nevelni gyermekeiteket, úgy neveljétek ket, hogy azt tegyék, amit tenniük kell, és nem azt, amit tenni szeretnének.

Emlékezzetek arra, hogy a gyerekek bnös hajlammal születnek, és ha megengeditek nekik, hogy saját maguk hozzanak döntéseket, akkor kötelességszeren a gonoszt fogják választani.

Egy anya sem mondhatja meg elre, hogy csecsemje milyenné válik – magas lesz-e vagy sem, ers lesz-e vagy gyenge, bölcs lesz-e vagy balga – nem tudjuk, mivé válik. De egy anya egy valamit meggyzdéssel kijelenthet: hogy a gyermekének romlott és bnös szíve lesz. A gonoszság természetes számunkra. „A gyermek szívéhez hozzátartozik az ostobaság” – mondja Salamon (Péld. 22: 15). „A kényeztetett gyermek pedig szégyent hoz anyjára” (Péld. 29: 15). Szívünk hasonló a földhöz, amelyen járunk. Hagyjátok gondozás nélkül, és bogáncskórót fog teremni.

Tehát, ha bölcsen akarjátok nevelni gyermekeiteket, nem szabad megengednetek számukra, hogy saját fejük után menjenek, és saját akaratuk vezesse ket. Gondolkozzatok helyettük, hozzatok döntéseket helyettük, lépjetek a tettek mezejére helyettük, mintha ezt egy gyenge és vak ember helyett tennétek. Arra kérlek benneteket, ne hagyjátok magukra ket izlésükkel és hajlamaikkal. Nem szabad, hogy titeket az kívánságai és hajlamai vezessenek. Nem tudja sem azt, hogy mi használ a szívének és lelkének, sem azt, hogy mi jó az testének. Ne engedjétek meg neki, hogy eldöntse, hogy mit egyen, igyon, és hogyan öltözködjön. Legyetek állhatatosak, és így viseltessetek az szívét illeten is. Neveljétek helyesen, a Szentírás szerint, és ne kössetek kompromisszumot szeszélyeivel.

Ha a keresztyén nevelés eme els alapelvét nem sajátítjátok el megfelel módon, akkor értelmetlen tovább is olvasni a leírtakat. Az akaratosság – az els, ami a gyermek szívében felüti a fejét. És a ti els feladatotok – ellene állni.

 

II. Neveljétek a gyermeket gyengéden, szeretettel, és türelemmel.

Nem azt akarom mondani, hogy kényeztessétek el a gyermekeiteket, de látniuk kell, hogy szeretitek ket. A szeretetnek ezüst szálnak kell lennie, amely átszövi viselkedéseteket. A jóság, a nyájasság, a hosszútrés, a leereszkedés, az együttérzés, készség szembenézni a gyermek problémáival, készség az örömeiben való részvételre – mindez segít abban, hogy megfelel módon vezessük gyerekünket, és könnyebben jussunk el az szívéig.

Még a felnttek között is kevés az olyan ember, akit könnyebb vonzani, mint kényszeríteni. Szíveinkben valami fellázad a kényszer ellen. Már fellázadunk a kényszer gondolatára is. Hasonlóak vagyunk a fiatal csikókhoz, amelyek a terel kezében vannak: ha kedvesen bánunk velük, akkor eredményt érnek el, és végül kantáron fogja vezetni ket. De ha durván fog bánni velük, akkor sok hónap fog eltelni, mieltt, valószínleg, valami történik.

Gyermekeink szíve ugyanolyan, mint a mienk: a kegyetlenség és a keménység taszítja ket. Bezárják gyermeki szívüket, és bele fogtok fáradni, miközben a kulcsot fogjátok keresni. De mutassátok meg a gyerekeknek, hogy szeretitek ket, hogy valóban jót akartok nekik, hogy a büntetés a javukat szolgálja, hogy, a pelikánhoz hasonlóan, hogy szívetekkel és véretekkel is készek vagytok táplálni lelküket, és akkor megnyertétek ket. Jóságosan bánjatok velük, csak akkor fognak meghallani benneteket.

Erre egyszer megfontolások is képesek megtanítani benneteket. A gyerekek – gyöngécske és gyengéd teremtmények, ezért türelmes és figyelmes viszonyt igényelnek. Finoman kell velük bánni, ahogyan a nagyvadakkal bánunk, hogy durva bánásmóddal ne okozzunk nagyobb kárt, mint hasznot. Hasonlóak azokra a fiatal csemetékre, amelyeknek állhatatos gondoskodásra van szükségük – gyakori, de nem túl bséges öntözésre.

Nem szabad mindent azonnal elvárni. Emlékeznünk kell arra, hogy milyenek a gyerekek, és arra kell tanítanunk ket, amit képesek elhordozni. Szíveik hasonlóak egy darab fémre, amelyet nem szabad azonnal megmunkálni: hasznos terméket csak fokozatos megmunkálás által lehet belle készíteni, finom ütésekkel. Értelmük egy szk nyakú korsóra emlékeztet: a tudás borát fokozatosan önthetjük csak bele, máskülönben annak nagy része kifolyik, és kárba vész.

Irányadónknak a „sorról sorra, tanítás tanítás után, lépésrl lépésre” kell lennie. Az fenk fokozatosan végzi el munkáját, de az állandó használata a kaszát élessé teszi. A valóságban a gyermek nevelése sok türelmet igényel, és nélküle semmit sem vagyunk képesek elérni.

Semmi sem képes pótolni az ilyen kedvességet és szeretetet. Az igehirdet elmondhatja a Jézusról szóló igazságokat, teheti ezt világosan, erteljesen megingadhatatlan módon. De ha képtelen ezt szeretettel tenni, akkor csak kevés lélek menekül meg. Így kell nektek is elmagyaráznotok a gyerekeknek kötelességeiket – rendelkezések, fenyegetések, büntetések, rábeszélés – de ha mindezekben nincs szeretet, munkátok hiábavalóvá válik.

A szeretet – a sikeres nevelés nagy titka. A harag és a kegyetlenség képesek arra, hogy megijesszék, de képtelenek arra, hogy meggyzzék a gyereket igazatokról. És ha gyakran fognak haragosnak látni benneteket, hamarosan el fogjátok veszíteni tiszteletüket. Az az apa, aki úgy beszél a fiával, mint Saul Jonatánnal tette (ld. az 1 Sám. 20: 30-at!), ne várja, hogy megnyerheti szívét.

Tegyetek meg mindent, hogy megrizzétek saját gyermekeitek szeretetét. Nagyon veszélyes dolog a gyerekek ijesztgetése. Nincs rosszabb annál, mint mikor feszültség van a szülk és a gyerekek között. Akkor alakul ez ki, ha jelen van a félelem. A félelem megsemmisíti a közösség nyitottságát, a félelem bújkáláshoz vezet, a félelem a képmutatás magjait hinti el, és sokakat hazugságba visz. Pál apostol szavaiban az igazság folyamai vannak: „Ti apák, ne ingereljétek gyermekeiteket, nehogy bátortalanokká legyenek” (Kol 3: 21). Ne vessétek meg ezt a tanácsot.

 

III. Úgy neveljétek gyermekeiteket, hogy emlékezzetek arra, sok függ tletek.

A kegyelem – a legersebb törvény. Nézzétek, milyen változást hoz a kegyelem, amely átjárja az öreg bnös szívét, hogyan töri le a Sátán láncait, hogyan mozdít meg hegyeket, tölt fel völgyeket, hogyan teszi a görbét egyenessé, hogyan teremt új embert. Valóban, a kegyelem számára semmi sem lehetetlen.

Ehhez hasonlóan a természet is nagyon ers. Nézzétek, hogyan áll ellene mindennek, ami Isten országához tartozik, hogyan áll ellene a szentségnek, hogyan folytat fennállóan küzdelmet bensnkben az utolsó pillanatig. A természet valóban ers.

De a természet és a kegyelem után semmi sem ersebb a nevelésnél. A gyermekkorban szerzett szokások határozzák meg lényünket. A tanulás által válunk késbb olyanokká, amilyenekké leszünk. Habitusunk életünk els éveiben formálódik ki.*

Sok tekintetben azoktól függünk, akik neveltek minket. Általuk alakul ki izlésünk, szokásaink, és hajlamunk, amelyek velünk maradnak ilyen vagy olyan formában egész életünk során. Átvesszük nevelink és édesanyánk nyelvezetét, szinte gondolkodás nélkül azt tanuljuk meg, amit tlük hallunk, azokat a fogásokat, tetteket és gondolatokat. Úgy gondolom, hogy az id megmutatja, mivel tartozunk fiatalkori benyomásainknak, és mennyi dolog alakult ki azokból a magokból, amit a körülöttünk lev emberek életünk els éveiben vetettek el. Egy nagyon mvelt angol ember, Lock a következket mondta: „Mindabból, amit az emberbl látunk, jót vagy rosszat, hasznosat vagy haszontalant, kilenc tizede – a nevelés eredménye”.

És mindez – egyike a kegyelmes Isten rendeleteinek. Olyan gyermeki szíveket ad nekünk, amelyek olyan képlékenyek, mint az agyag. olyan állapotot ad nekünk életünk elején, hogy mindent higgyünk el, elfogadva minden tanácsot, és elfogadva minden szót, amit szeretteink közölnek velünk, hogy ne idegenekre hallgassunk. lehetséget ad nekünk arra, hogy jót tegyünk gyermekeinkkel. Vigyázzatok, nehogy semmibe vegyétek ezt a lehetséget, és elvessétek azt. Amit egyszer elmulasztunk, örökre el fogjuk veszíteni.

Óvakodjatok attól a tévedéstl, amibe sokan beleestek, hogy a szülk semmit sem képesek tenni gyermekeik érdekében, hogy békén kell ket hagyni, és egyszeren várni kell a kegyelem munkáját. Az ilyen emberek úgy akarnak valamit gyermekeiknek, ahogyan Bálám akart – azt akarják, hogy úgy haljanak meg, mint istenfél emberek, de semmit sem tesznek annak érdekében, hogy a gyermekeik ennek megfelelen is éljenek. Sokat szeretnének, de semmijük sincs. Ilyen gondolatokat látva, örül az ördög, mint ahogyan örül mindennek, ami elnyben részesíti a közönyt és a lenézést.

Tudom, nem vagytok képesek arra, hogy megtérést szerezzetek gyermekeitek számára. Nagyon is tudom, hogy az újjászületés nem az ember akaratából, hanem Isten akaratából történik. De azt is tudom, hogy Isten világosan kimondja: „Neveld a gyereket a neki megfelel módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól”, és sosem parancsol az embernek olyat, hogy emellett ne adná az kegyelmét is a parancsolat megtartásához. És azt is tudom, hogy az a kötelességünk, hogy ne álldogáljunk és egyezkedjünk, hanem menjünk és engedelmeskedjünk. A parancsolatnak való engedelmesség során találkozunk Istennel. Az engedelmesség útja – az az út, amelyen áldását adja ránk. Úgy kell fellépnünk, ahogyan a segítk léptek fel a kánai menyegzn: meg kell töltenünk az edényeket vízzel, és fel kell ajánlanunk az Úrnak, hogy a vizet borrá változtassa.

 

IV. Úgy neveljetek, hogy egy valamire emlékezzetek: a gyermeki lélek – a legfbb gondoskodás tárgya.

Kétségtelen, hogy a kisgyermekek nagyon drágák szemeinkben. De ha szeretitek ket, gyakran elmélkedjetek lelkük állapota fell. Semminek sem szabad annyira nyugtalanítania benneteket, mint az örökkévaló állapotuk. Semminek sem szabad drágábbnak lennie számotokra, mint az a részük, ami sosem hal meg. A világ, annak minden dicsségével, elmúlik. A hegyek leomlanak, az egek a pókhálóhoz hasonlatosan szétszakadnak, a nap nem fog többé világosságot adni. Ezekben a gyermeki teremtményekben él lelkek, amelyeket ti úgy szerettek, mindezt túlélik, és az boldogságuk vagy boldogtalanságuk tletek függenek.

Ennek a gondolatnak els helyet kell elfoglalnia gondolataitokban, mikor gyermekeitekre gondoltok. Bármilyen lépést tesztek érdekükben, vagy terveket szttök velük kapcsolatban, fel kell tennetek a következ kérdést: „Milyen kihatással lesz ez az lelkükre?”

A lélek iránti szeretet – minden szeretet lényege. Ha kényeztetjük a gyermeket, és mindent megengedünk neki, mintha ez a világ – minden, amije csak van, és a boldogulás egyedüli lehetsége – ez nem igazi szeretet, hanem kegyetlenség. Ez olyan viselkedés, ahogyan ezen a földön az állatokkal bánunk, akiknek csak ezen a világon van életük, és a halál után nincs semmi. Ez azt jelenti, hogy elrejtjük ellük azt a nagy igazságot, amit tudniuk kellene kora gyerekkoruktól fogva, azt az igazságot, hogy az élet legfbb célja – a lélek megmentése.

Az igazi keresztyénnek nem szabad a divat rabjának lennie, ha gyermekét a menny felé akarja terelni. Nem szabad megelégednie azzal, hogy a világ szokásai szerint jár el. Nem szabad pusztán úgy nevelni a gyerekeket, mint ahogyan mindenki teszi – hogy hagyjuk, hogy kétes tartalmú könyveket olvassanak, mert mindenki azt olvassa, vagy kedvezni olyan kétes szokásoknak csak azért, mert napjainkban azok el vannak terjedve. A keresztyénnek nevelés közben állandóan a gyermek lelkére kell gondolnia. Nem kell szégyenkeznie azért, hogy az ilyen nevelést furcsának vagy szklátókörnek tartják. Mi van akkor, ha ezt gondolják? Az id rövid, és a világ divatja tovatnik. Ha gyermekeinket a mennynek neveljük, és nem a földnek, Istennek, és nem az embereknek, végül is bölcs szülk módján fogunk viselkedni.

 

V. Gyermekeiteket neveljétek a Biblia ismeretére.

Elismerem, hogy nem tudjátok kényszeríteni gyermekeiteket arra, hogy Istent szeressék. Senki, kivéve a Szent Lelket, nem képes olyan örömet adni, amit csak az Ige tanulmányozása adhat. De képesek vagytok arra, hogy megismertessétek ket a Bibliával, és, egyértelm, hogy azt teljesen sosem fogják megismerni.

A Biblia megfelel ismerete – a hit alapja. Aki komolyan belékapaszkodik, törvényszer, hogy nem ingadozik, és minden újabb tanítás szele nem lesz képes elsodorni t. Bármely nevelés, ami nem hordozza magában az Írások megismerését, szükségszeren megbízhatatlan és kártékony.

Itt óvatosnak kell lennünk, mivel az ördög mellettünk áll, és sok tévelygés vesz körül minket. Közülünk egyesek az egyháznak olyan tisztességet adnak, ami csak Jézus Krisztust illeti. Egyesek a sákramentumokból üdvösséget csinálnak, és úgy tekintenek rájuk, mint az örök életre való engedélyre. Mások nagyobb tisztelettel vannak a katekizmusok iránt, mint a Biblia iránt, gyermekeik értelmét gyatra könyvek tartalmával töltik meg ahelyett, hogy a Szentírás igazságait tanítanák meg nekik. De ha szeretitek gyermekeiteket, a Biblia legyen számukra a lélek legfbb nevelje. Más könyvek inkább csak másodrangú szereppel bírjanak ebben.

Ne azon ügyködjetek, hogy elssorban a katekizmust sajátítsák jól el, hanem azon fáradozzatok, hogy az Írásokba gyökerezzenek meg. Higgyétek el, hogy Isten méltányolja az ilyen nevelést. A zsoltáríró a következket mondja: „Mert minden neveden felül felmagasztaltad a te beszédedet” (Zsolt. 138: 2). Úgy gondolom, hogy az Úr különösképpen megáldja azokat, akik felmagasztalják az Igéjét az emberek között.

Különösen ügyeljetek arra, hogy gyermekeitek a Bibliát félelemmel teljes tisztelettel olvassák. Tanítsátok ket arra, hogy ne úgy olvassák azt, mint emberi szavakat, hanem úgy, mint az Igaz Isten Szavát, amelyet a Szent Lélek jegyzett le – amely a legigazabb,a leghasznosabb, a legmagasztosabb arra, hogy bölccsé tegyen minket az üdvösségre a Jézus Krisztusba vetett hit által.

Figyeljetek oda arra, hogy a gyerekek folytonosan olvassák azt. Tanítsátok meg ket arra, hogy úgy viszonyuljanak hozzá, mint igaz lelki eledelhez, mint olyan dologhoz, amely nagyon fontos a lelki egészség megrzése érdekében. Jól tudom, hogy nem vagytok képesek többet tenni annál, amit ezek a szabályok elvárnak tletek. De ezek egyszer teljesítése is képes ket megvédeni sok kimondhatatlan bn megtevésétl.

Figyeljetek oda arra, hogy a gyerekek egészében olvassák azt. Nem kell elrejtenetek ellük semmilyen tanítást. Nem szabad azt gondolnotok, hogy a legfbb keresztyén doktrínákat a gyermeki ész nem képes felfogni. A gyerekek sokkal jobban értik a Bibliát, mint ahogyn mi azt meggondolnánk.

Beszéljetek a gyerekeknek a bnrl, a bntudatról, a bn következményeirl, annak erejérl és utálatosságáról is. Meg fogjátok látni, hogy k sok mindent érteni fognak ezekbl.

Meséljetek a gyerekeknek az Úr Jézus Krisztusról, az tetteirl üdvösségünket illeten – a megváltásról, a keresztrl, a vérrl, az áldozatvállalásról, a közbenjárásról, és meg fogjátok tapasztalni, hogy mindebbl sok mindent meg fognak érteni.

Mondjátok el a gyerekeknek a Szent Lélek munkáját az emberi szívben, azt, hogyan változtassa, hogy újítja, hogyan szenteli, és hogyan tisztítja meg azt: és hamarosan meg fogjátok látni hogy sokat megértenek a szavaitokból. Úgy gondolom, hogy fel sem fogjuk, a gyerekek mi mindent képesek befogadni a magasztos evangélium szélességébl és hosszúságából. Sokkal jobban megértik azt, mint ahogyan mi azt gondolnánk.*

Töltsétek meg gyermekeitek szívét a Szentírással. Isten Igéje hadd járja át gazdagon azt. Adjátok nekik a Bibliát, a teljes Bibliát, még mikor fiatalok.

 

VI. Tanítsátok meg a gyerekeket imádkozni.

Az imádság – a hit lényegét foglalja magába. Az els bizonysága annak, hogy az ember újjá van születve. „Mert ímé imádkozik” – mondta az Úr Saulról azon a napon, mikor elküldte hozzá Anániást (Csel. 9: 11). Elkezdett imádkozni, és ez már elégséges bizonyság volt.

Az imádság minden igaz keresztyén megkülönböztet sajátossága. Imádkoznak, mivel elmondják Istennek az szükségeiket, érzéseiket, szerencsétlenségeiket, és félelmeiket. szintén beszélnek. A névleges keresztyének képes arra, hogy elmondjanak egy imádságot, még arra is, hogy jól imádkozzanak, de nem többet.

Az imádság – az emberi lélek alapja. Míg nem térdelünk le, szolgálatunk és az általuk végzett munka hatástalan és haszontalan lesz. Imádság nélkül nincs reménységünk.

Az imádság – a lelki jólét nagy titka. Mikor személyes kapcsolatunk van az Istennel, lelkünk úgy növekszik, mint a f az es után. Mikor keveset imádkozunk, minden megfagy, és csak nagy nehézség árán vagyun képesek életben tartani a lelkünket. Mutassatok nekem a növeked keresztyént, egy elre haladó, erteljes, és virágzó keresztyént – és meggyzdéssel fogom elmondani, hogy ez az ember gyakran beszélget az Úrral. Sokat kér, és sokat kap. Mindent elmond Jézusnak, és mindig tudja, hogy mit tegyen.

Isten az imádsággal egy hatalmas eszközt adott a kezünkbe. Ez a legjobb fegyver, amit képesek vagyunk felhasználni a legnehezebb helyzetekben, és a legjobb eszköz, ami megvéd minket a nehézségektl. Ez az a kulcs, amely megnyitja az ígéretet tárházát, ez az a kéz, amely áldóan nyújt segítséget a szükség idején. Olyan, mint az ezüst kürt, amelyet Isten parancsa szerint a nehézség idején kell megfújni, ez egy olyan sóhaj, amelyre ígérete szerint odafigyel, mint ahogyan az anya is odafordul gyermeke szavához.

Az imádság – a legegyszerbb eszköz, amelyen keresztül Isten elé járulhatunk. Mindenki számára – beteg, ids, gyenge, elgyengült, vak, szegény, írástudatlan – elérhet; minden tud imádkozni. Nem hozhassátok fel kifogásként rossz emlékeztehetségeteket, azt, hogy nem rendelkeztek megfelel képzettséggel, könyvvel, és tudással. Míg van nyelvetek, amely segítségével beszélhettek lelketek állapotáról, addig tudtok és kell is imádkoznotok. A „kívántok valamit, és nincs nektek” (Jak. 4: 2) szavak az ítélet napján sokak számára lesz vád.

Szülk, ha szeretitek gyermekeiteket, tegyetek meg mindent, hogy megtanítsátok ket imádkozni. Mutassátok meg nekik, hogyan kezdjék el. Mondjátok el nekik, hogy mit mondjanak, bátorítsátok ket. Mutassatok rá, ha könnyelmekké váltak. Ha nem fogják segítségül hívni az Úr nevét, legjobb esetben is, ez nem a ti vétketek lesz.

Emlékezzetek rá, hogy ez – a gyermek számára els elérhet lépés a hit felé. Sokkal az eltt, mieltt beszélni tudna, már megtaníthatjátok t arra, hogyan térdeljen le édesanyjával együtt, és hogyan ismételje utána az imádság és dicséret egyszer szavait. Úgy, ahogyan minden más esetben, az els lépéseknek fontos szerepük van, így az, hogy gyermekeitek hogyan imádkoznak, a legfbb figyelmet érdemlik. Csak kevesen ismerik fel, milyen fontos mindez. Vigyáznotok kell arra, hogy a gyerekek ne siessenek, ne legyenek figyelmetlenek, és esztelenek imádság közben. Nem szabad ezt a kérdést a nevelnkre vagy a szolgálókra bíznotok, és azt gondolnotok, hogy a gyerekek maguktól is tenni fogják mindezt. Képtelen vagyok megdicsérni azt az anyát, aki nem követi figyelemmel ezt a nagyon fontos kérdést, ami a gyermek mindennapjainak része. Ha van szokás, aminek formálásában segítséget kell nyújtanunk gyermekeinknek, akkor ez az imádság szokása. Higgyétek el, hogyha sosem halljátok, hogy gyermekeitek imádkoznának, ez nagyben a ti hibátok. Nem sokkal vagytok akkor különbek attól a strucctól, amelyet Jób könyve ír le: „Vígan leng a struccmadár szárnya: vajon az eszterág szárnya és tollazata-e? Hiszen a földön hagyja tojásait, és porral költeti ki! És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat. Fiaival olya keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradtsága kárba vész, nem bánja” (Jób 39: 16-19).

Az imádság – egy olyan szokás, amely mindennél hosszabb ideig velünk marad. Sok megszült halántékú férfi mesélhetnek nektek arról, hogy édesanyjuk hogyan késztette ket arra, hogy imádkozzanak. Valószín, hogy sok mindenrl már rég megfeledkeztek. Az a gyülekezet, amelybe istentiszteletre jártak, azok az igehirdetk, akiket hallgattak, azok a barátok, akikkel együtt játszottak – mindez, már minden bizonnyal, nyom nélkül tntek el emlékezetükbl. De nem mondhatjuk el ugyanezt az els imákról. Gyakran elmondják nektek, hol ereszkedtek térdeikre, milyen szavakkal tanították ket, még azt is, hogy abban a pillanatban hogyan festett édesanyjuk. Mindez olyan elevenen él emlékezetükben, mintha mindez tegnap történt volna.

Kedves olvasóim, ha szeretitek gyermekeiteket, kérlek benneteket, hogy ne halasztgassátok az idt arra, hogy elvessétek az imádság magvait. Ha valamire megtaníthatjátok gyermekeiteket, akkor, ha másra nem, tanítsátok meg ket imádkozni.

 

VII. Szoktassátok rá gyermekeiteket arra, hogy rendszeresen és ragaszkodó módon vegyenek részt az egyház szolgálataiban.

Mondjátok el gyermekeiteknek az Isten házába való járás, az egész gyülekezettel való imádkozás kötelességének és méltóságának magasztosságát. Mondjátok el nekik azt, hogy ott, ahol Isten népe összegylik, ott különleges módon van jelen az Úr Jézus, és hogy azok, akik nincsenek jelen, Tamáshoz hasonlóan, elveszítik az abból fakadó áldásokat. Meséljétek el nekik a hirdetett Ige fontosságát, hogy az Isten parancsa, amely megváltoztatja, megszenteli, és gondozza az emberek lelkét. Mondjátok el Pál hozzánk intézett szavait: „El nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek” (Zsid. 10: 25). Bíztatnunk kell egymást, annál inkább bátorítanunk egymást, minél közelebb kerül hozzánk az Úr visszajövetelének napja, az visszatérése.

Mindig szomorú látnom azt, mikor az idsebb embereken kívül senki sem vesz részt az úrvacsorában, mikor a fiatalok elkerülik azt. De még ettl is szommorúbb látvány, mikor a gyülekezetben nem látom gyerekeket, csak azokat, akiknek kötelességbl járniuk kell vasárnapi iskolába. Ennek a vétke ne nehezedjen a mi vállainkra. Sok olyan kisfiú és kislány van minden gyülekezetben ezeken kívül is, és nektek, azok szüleinek és barátainak, figyelemmel kell kísérnetek ket, hogy veletek együtt eljöjjenek a gyülekezetbe.

Ne engedjétek meg a gyerekeknek, hogy megszokják a kifogások gyártását, és különböz kifogások örve alatt elkerüljék a gyülekezetbe való járást. Világosan értessétek meg velük, hogy míg veletek egy fedél alatt élnek, otthonotokban az a szabály van érvényben, hogy minden egészséges gondolkodású embernek meg kell tisztelnie az Isten házát az Úr napján, és hogy a nyugalom napjának megtörje saját lelke gyilkosának minsül.

Vigyázzatok arra, hogy lehetségetek szerint gyermekeitek, akik veletek együtt mennek a gyülekezetbe, mellettetek üljenek. Templomba menni – egy dolog, jóba foglalni magunknak a gyülekezetben – egészen más dolog. Higgyétel el nekem, hogy nincs jobb eszköz a jó magaviselet biztosítására, mint az, hogy a gyerekeket megfigyelés alatt tartjuk.

A fiatalok figyelmét könny elhódítani, és ennek ellenlépéseként minden eszközt meg kell ragadni. Nekem nem tetszik, mikor a gyerekek maguk jönnek a gyülekezetbe – útközben rossz társaságba keveredhetnek, és az Úr napján nagyobb gonoszságra taníttathatnak meg, mint a hét egyéb napján. Az sem tetszik nekem, mikor „ifi sarkot” jelölünk ki a gyülekezetben. Ezek a sarkok gyakran figyelmetlenséget és nemtördömséget okoznak, amelyek gyökeresen való eltávolításához késbb évekre lesz szükség. Azt szeretném inkább látni, hogy az egész család, kicsinyek és nagyok, egymás mellett ülnek – féfiak, asszonyok, és gyerekek, – hogy Istennek szolgál az egész család.

Vannak azonban egyesek, akik azt mondják, hogy rossz dolog bevonni a gyerekeket az egyház látható szolgálataiba, mivel a gyerekek nem értik meg azt.

Nem szeretném, ha hallgatnánk ezekre a véleményekre. Az Ószövetségben sehol sem találkozik ilyen tanítással. Mikor Mózes elment a fáraóhoz, azt mondta: „A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak ünnepet kell szentelnünk” (2 Móz. 10: 9). Mikor Józsué felolvasta a törvényt, az van írva: „Nem volt egy ige sem azok közül, amelyeket Mózes parancsolt, amelyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izraelnek egész gyülekezete eltt, még az asszonyok, gyerekek, jövevények eltt is, akik közöttük járnak” (Józs. 8: 35). „Háromszor esztendnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izrael Ura Istenének színe eltt” (2 Móz. 34: 23). Az újszövetségi idkben is részt vettek a gyerekek a nyílvános istentiszteleteken. Mikor Pál utolsó alkalommal találkozott a hívkkel Tíruszban, a következket mondta: „… kísérvén bennünket mindnyájan feleségestl, gyermekestl egészen a városon kívülre. És a tenger partján térdre esve imádkoztunk” (Csel. 21: 5).

Gyerekkorában Sámuel még az eltt szolgált az Úrnak, hogy megismerte volna t: „Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, mert még nem jelentette ki neki az Úrnak igéje” (1 Sám. 3: 7). Maguk az apostolok sem értettek mindent, amit akkor mondott nekik az Úr: „Ezeket pedig nem értették eleinte az tanítványai: hanem mikor Jézus megdicsíttetett, akkor emlékeztek vissza, hogy ezek felle vannak megírva, és hogy ezeket mvelték vele” (Jn. 12: 16).

Szülk, vígasztaljátok ezekkel a példákkal szíveiteket. Ne csüggedjetek el amiatt, hogy gyermekeitek pillanatnyilag nem értik a gyülekezet istentiszteleteinek magasztos értékét. Egyszeren tanítsátok meg kett arra, hogy k állandó részesei legyenek ezeknek az istentiszteleteknek. Tanítsátok meg ket arra, hogy ez – magasságos, szentséges, és fontos kötelesség, és, higgyétek el, hogy eljön a napja annak, mikor áldani fognak benneteket ezért a dologért.

 

VIII. Neveljétek hitre gyermekeiteket.

Ez alatt azt értem, hogy tanítsátok meg ket hinni nektek. Igyekezzetek úgy eljárni, hogy bízzanak értékítéletetekben, hogy jobban tiszteletben tartsák a ti véleményeteket, mint sajátjukat. Meg kell tanítanotok ket arra, hogyha ti mondjátok azt, hogy valami valóban rossz a számukra, akkor ez tényleg rossz, és mikor ti mondjátok azt, hogy valami jó a számukra, az tényleg jó. Hogy a ismeretetek helyesebb az övéknél, és hogy k bízhatnak szavaitokban, és rájuk támaszkodhatnak. Tanítsátok meg ket arra, hogy ha k jelenleg nem értenek valamit, akkor arra késbb fog sor kerülni, és hogy mindennek, amit elvártok tlük, meghatározott célja van.

Valóban, ki képes leírni a hit áldott voltát? Vagy ki képes körülírni azt a veszedelmet, amelyet a hitetlenség hozott erre a világra? Éva hitetlensége miatt ette meg a tiltott gyümölcsöt, mivel kétségbe vonta Isten szavának igaz voltát: „Halálnak halálával halsz”. Az si világ a hitetlenség miatt nem engedelmeskedett Nóénak, és bneiben halt meg. Izrael hitetlensége miatt ragadt a pusztában, és nem ment be az Ígéret Földjére. Hitetlenség miatt feszítették meg a zsidók a dicsség Urát, – nem hittek Mózes és a próféták szavának, habár minden nap ket hallgatták. A hitetlenség – bn, olyan bn, amely napjainkig uralja az emberek szívét: nem hisznek Istenben, nem hisznek Isten ígéreteiben, nem hisznek saját bnösségükben, nem hisznek a rájuk leselked veszélyben, nem hisznek semmiben, ami szembe megy önnön büszkeségükkel, és bnös szíveink megszelidítésével. Kedves olvasóm, hiábavaló módon nevelitek gyermekeiteket, hogy nem nevelitek hitre ket – saját szüleik szavának elhívésére, arra a bizalomra, hogy szüleiknek igazuk van.

Hallottam, hogy egyesek azt mondják, hogy a gyerekektl semmi olyan nem szabad elvárni, amit nem értenek, hogy mindent meg kell nekik magyarázni, amit elvártok tlük. Szeretnélek megóvni benneteket az ilyen nézetektl. Megmondon szintén – úgy gondolom, hogy az ilyen nézetek mellzni minden józan gondolkodást, és ártalmasak. Kétségtelen, hogy abszurd dolog mindenbl titkot csinálni, amit gondoltok, és nagyon sok olyan dolog van, amit el kell magyarázni a gyerekeknek, hogy megértsék, hogy mindaz, amit mondtok nekik értelmes és bölcs dolog. De abban nevelni ket, hogy semmit sem szabad elhinniük, hogy az gyenge és tökéletlen értelmüknek minden „hogyan” és „miért” kérdésre választ kell kapniuk az élet minden körülményei között – ez a legnagyobb hiba, ami számukra nagyon elszomorító következményekkel fog járni.

Gondoljátok meg, ha azt akarjátok, hogy gyermekeitekkel egy meghatározott idben, sose feledkezzetek meg (ha valóban szeretitek ket) arról, hogy csak egy gyerek, hogy gyermeki módon gondolkodik, gyermeki módon ért meg bizonyos dolgokat, és ezért nem szükséges, hogy azonnal megértsenek valamit.

Helyezzétek eléjük Izsák példáját, mikor Ábrahám elvitte t az égáldozat helyére, a Móriára (1 Móz. 22). A fiú egyetlen kérdést tett fel az apjának: „De hol van az ég áldozatra való bárány?” – ezen kívül semmilyen választ sem kapott kérdésére: „Az Isten majd gondoskodik az ég áldozatra való bárányról”. Hogyan, mikor, milyen módon – nem volt mindez elmondva Izsáknak, de ezzel a válasszal mégis megegelégedett. Izsák hitte, hogy minden rendben lesz, mivel ezt mondta az apja, és bízott benne.

Ti is úgy beszéljetek gyermekeitekkel, hogy az elején mindenkinek tanulnia kell, hogy a tudás területén elengedhetetlen, hogy elször az ábécét sajátítsuk el, a legobb lovakat elször be kell törni, hogy eljön a nap, mikor meg fogják látni a nevelés minden bölcsességét. És addig, míg ti azt mondjátok, hogy valami helyes, ennek elégnek kell lennie számukra – hinniük kell nektek, és elégedetteknek kell lenniük.

Kedves szülk, ha a gyerekek nevelésé során van valami, ami fontos, akkor az a következ: a gyerekeitek iránt érzett szeretet nevében arra hívlak benneteket, hogy tanítsátok meg hinni a gyermekeiteket.

 

IX. Tanítsátok meg engedelmeskedni gyermekeiteket.

Ez az a cél, amelynek elérése minden erfeszítést megér. Egyetlen szokás sem bír olyan fontossággal az életben, gondolom én, mint az engedelmesség. Kedves szülk, határozzátok el, hogy úgy fogtok tenni, hogy gyermekeitek engedelmeskedjenek nektek, habár ez számotokra sok nehézségbe fog ütközni, nekik pedig – sok könnybe. Ne legyenek kérdések, vélemények, egyezkedések és késlekedések. Mikor azt mondjátok nekik, hogy tegyenek meg valamit, akkor értessétek meg velük, hogy ezt meg kell tenni.

Csak az engedelmesség valós. Az engedelmesség a látható, tevékeny, és testet öltött hit. Ez az Úr népe között az igaz tanítványság próbája. „Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, amiket én parancsolok nektek” (Jn. 15: 14). A jól nevelt gyerekek abban kell különbözzenek a többiektl, hogy engedelmeskednek a szüleiknek. Hol van a tiszteletadás, kérdezhetitek, amirl az ötödik parancsolat beszél, ha nem hallgatnak az apákra és anyákra, és nem engedelmeskednek nekik késedelem, öröm és akarás nélkül?

A korai engedelmességet támasztja alá a Szentírás is. Ábarahám meg van dícsérve azért, hogy nem egyszeren nevelte a családját, de „megparancsolta az fiainak és az házanépének utána, hogy megrízzék az Úrnak útját” (1 Móz. 18: 19). Jézus Krisztusról az van megjegyezve, hogy ifjú éveiben engedelmeskedett Máriának és Józsefnek (Lk. 2: 51). Nézzétek, József azonnal engedelmeskedett az atyja, Jákób parancsának (1 Móz. 37: 13). Hallgassátok meg Ézsaiás próféta cáfolatát: „És adok nekik gyerkcöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtuk2 (Ézs. 3: 5). Fordítsatok figyelmet arra, hogy Pál apostol úgy mutat rá a szülknek való engedetlenségre, mint az utolsó napon egyik jelére (2 Tim. 3: 2). Nézzétek meg, erényként emeli ki az engedelmességet, mint a keresztyén vezet egyik elengedhetetlen vonását: „Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel” (1 Tim. 3: 4); és még: „A diakónusok egy feleség férfiak legyenek, akik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják” (1 Tim. 3: 12). Ehhez hasonlóan a presbiternek is olyan gyerekekkel kell rendelkezniük, „akinek hív, nem kicsapongással vádolt, avagy engedetlen gyermekei vannak” (Tit. 1: 6).

Kedves szülk, boldognak szeretnétek-e látni gyermekeiteket? Akkor azon igyekezzetek, hogy engedelmességre neveljétek ket, hogy végrehajtsák azt, amit mondanak nekik. Higgyétek el nekem, mi nem az abszolút szabadságra vagyunk teremtve, az nem megfelel dolog a számunkra. Még akkor is hordozhatunk igát, mikor szabadok vagyunk Krisztusban: „mert az Úr Krisztusnak szolgáltok” (Kol. 3: 24). A gyerekeknek minél elbb meg kell érteniük, hogy ezen a világon nem mindnyájan fogunk vezetk lenni, és sosem fogjuk megtalálni a helyünket ebben az életben, míg nem tanulunk meg engedelmeskedni feletteseinknek. Tanítsátok meg ket az engedelmességre, míg fiatalok, máskülönben egész életükben szembe fognak szegülni Istennek, és azt fogják gondolni, hogy szabadok az hatalma alól.

Kedves olvasóm, ez a tanács nagyon fontos. Napjainkban sok olyan embert láthatunk, aki megengedi gyermekeinek, hogy jóval az elbb maguk hozzanak döntéseket, mieltt k készek lennének ennek a lépésnek a megtételére. k még igazolni is akarják tettüket, mintha ebben nem lenne semmi rossz. Számomra az a helyzet, mikor a gyermek mindig felül kerekedik, és a szül mindig visszavonulót fúj – nagyon szomorú jelenség. Szomorú, mivel felborul az Isten által felállított rend; szomorú, mert ennek következtében a gyermek akaratossá, büszkévé, és önhitté válik. Nem kell csodálkoznunk, ha a gyerekek nem engedelmeskednek Mennyei Atyjuknak, ha megengeditek nekik, hogy kora gyermekkoruktól fogva ne hallgassanak földi szüleik szavára.

Kedves szülk, ha szeretitek gyermekeiteket, akkor az engedelmesség váljon mottóvá és jeligévé, amely állandóan tekintetük eltt van.

 

X. Tanítsátok meg gyermekeiteknek, hogy mindig igazat mondjanak.

A világ az igazsággal sokkal ritkábban találkozunk, mint hinnénk. Az igazság, és egyedül az igazság, – ez az aranyszabály, amelyre mindnyájunknak emlékeznünk kell. A hazugság és az egyenes válasz elkerülése – si bnök. Annak atyja az ördög: megcsalta Évát egy nyílt hazugsággal, és a bneset után éppen ezzel a bnnel kapcsolatban kell Éva gyermekeinek a legóvatosabbnak lenniük.

Gondoljatok csak bele, mennyi hazugság és félrevezetés van a világban! Mennyi nagyítás! Hány ember tesz hozzá az egyszer történetekhez! Ó, milyen sok dolgot hallgatnak el, ha ez haszonnal jár az azt elhallgatóknak! Milyen kevés közöttünk az olyan ember, akinek kétség nélkül hinni lehet! Valóban, az ókori perzsák bölcsek voltak a maguk nemében: a nevelésben a legfontosabb az volt számukra, hogy igazságra tanítsák a gyerekeket. Milyen szörny bizonyítéka az emberi bnösségnek az, hogy errl a kérdésrl egyáltalán beszélni kell!

Olvasóm, fel szeretném hívni a figyelmeteket arra, hogy milyen gyakran van szó az Ószövetségben az Isten igazságáról. Az igazság különösen fontos helyet foglal el Annak a tulajdonságai között, Akivel közösségben vagyunk. sosem tér le az egyenes útról. gylöli a hazugságot és a képmutatást. Próbáljátok ezt állandóan gyermekeitek szemei eltt tartani. Állandóan arra tanítsátok ket, hogy minden, ami kevesebb az igazságtól, – hazugság. Hogy a válasz megtagadás, a mellébeszélések, és a nagyítások – félúton van a hazugsá felé, és ezt el kell kerülni. Tanítsátok ket arra, hogy minden helyzetben legyenek egyenesek és, bármibe is kerülne, igazat mondjanak.

Erre nemcsak azért hívnám fel a figyelmeteket, hogy gyermekeitek jó emberek legyenek, habár erre sok figyelmet kell szentelnetek. Erre azért hívnám fel a figyelmeteket, hogy magatoknak is békességetek legyen a velük való kapcsolatban. Nagy segítség lesz számotokra, ha mindig bízhattok bennük. Ez segít benneteket abban, hogy megóvjátok ket titkolózástól, ami olyan jellemz a gyerekekre. A nyíltság és az szinteség nagyban attól a neveléstl függ, amiben a szülk részesítik a gyermekeiket kora gyermekkorban.

 

XI. Szoktassátok hozzá gyermekeiteket, hogy értékeljék nagyra az idt.

A semmittevés – az ördög legjobb barátja. A semmittevés megfelel eszköze annak, hogy az ördög kárt okozzon nekünk. A semmittevéssel foglalkozó értelem olyan, mint egy nyitott ajtó, és ha maga az ördög nem lép be rajta, akkor valamit feltétlenül bedob rajta keresztül, hogy lelkünkben valami rossz gondolatot elültessen.

A teremtmények közül egy sem arra van rendelve, hogy semmittevéssel foglalkozzon. Minden teremtmény szolgálatát és munkáját maga Isten jelölte ki. A mennyben az angyalok munkálkodnak, k az Úr szolgáló lelkei, mindig betöltik az akaratát. Ádámnak a paradicsomban feladatai voltak – neki gondoznia kellett az Éden kertjét. A megváltott szenteknek a dicsségben feladataik vannak – „éjjel és nappal, nyugalmat nem ismerve” magasztalják Azt, Aki megváltotta ket. Az embernek, a bnös és ertlen embernek is tennie kell valamit, máskülönben az lelkük beteggé válik. Kezeinknek és értelmünknek munkálkodnia kell, máskülönben az elképzeléseink elkezdenek csapongani, és kárt okoznak.

Az, ami igaz ránk nézve, igaz a mi gyerekeinkre nézve is. Jaj annak az embernek, akinek nincs mivel foglalkoznia! A zsidók a semmittevést egyértelmnek bnnek tartották: törvényük kimondta, hogy minden családapának valamilyen hasznos foglalkozásra kell megtanítania a fiát, – és igazuk volt. k jobban ismerték az ember szívét, mint közülünk sokan.

Sodomát a semmittevés olyanná tette, amivé lett. „Íme, ez volt vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bsége, és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szkölködnek és szegénynek kezét nem fogta meg” (Ez. 16: 49). A semmittevés nagyban hozzájárult Dávid bnéhez Uriás feleségével. Sámuel második könyvében arról van szó, hogy Joáb elment az ammoniakkal vívott háborúba, míg „Dávid Jeruzsálemben maradt” (11: 1). Nem volt-e mindez semmittevés? Abban az idben látta meg Betsabét, amit egy szörnységes bukás követett.

Valóban hiszem, hogy a semmittevés több embert vezetett már bnbe, mint bármely más szokás. Azt tapasztalom, hogy a semmittevés – sok testi cselekedet anyja – a paráznaságé, a házasságtörésé, az iszákosságé, és sok más sötét cselekedeté, aminek felsorolására nincs elegend idnk. Lelkiismereteteket kérdezzétek meg, hogy igazam van-e vagy sem. Mikor lusták voltunk, az ördög nyomban bekopogott az ajtónkon, és belépett azon.

És nem csodálkozom azon, hogy ezen a világon minden ezt a tapasztalatot támasztja alá. A lustaság – állóvíz, amely elkezd poshadni, mikor egy határozott irányba folyó patak mindig tiszta marad. Ha gzgéppel rendelkeztek, annak mködnie kell, máskülönben hamarosan tönkre megy. Ha lóval rendelkeztek, akkor meg kell azt terhelnetek. A rendszeres megterhelés erssé teszi azt. Ha jó fizikai kondícióval akartok rendelkezni, akkor edzésben kell magatokat tartani. Ha egy helyben fogtok állandóan ülni, akkor testetek hallatni fog magáról. Így van ez a lélekkel is. Az aktív, munkálkodó értelem – nehéz célpont az ördög számára. Foglalkozzatok hasznos dolgokkal, és ellenségeteknek nehéz lesz gyomot vetni.